• Galéria,  Hírek

    Védjük madarainkat!

    A jövő évi “Egy a természettel 2021 Vadászati és Természeti Világkiállítást” számos kiegészítő program előz meg. Az egyik ilyen akció,  a madároduk elhelyezése  iskolákban. 2020.november 11-én a mi iskolánk is gazdagodott egy ilyen  madár odúval. A felhelyezését és ismertetését a 6.b osztály jelenlétében Balanyi Melindának köszönhetjük.Az odut karbantartjuk és kis lakóit figyelemmel kísérjük. Vazulné Járfás Orsolya és a 6.b osztály

  • Galéria,  Hírek

    Névadónk és Védőszentünk: Szent Imre – Ünnep és témanap Intézményünkben

    November 5-én ünnepeltük iskolánk névadójának, Szent Imrének a születésnapját. A rendkívüli helyzet miatt az iskolai szentmisét online közvetítettük minden tanterembe az iskola kápolnájából, amit Intézményünk másik lelkésze Hatházi Róbert atya celebrált. A szentmise szívet-lelket megragadó volt, még online is „átjött” ahogy Robi atya nagy szeretettel és gondossággal példaképül állította elénk Szent Imrét. További különlegessége volt a szentmisének, hogy a szentáldozáshoz az iskola folyosójára mentek ki diákjaink és tanáraink, ahol magukhoz vehették Krisztus Testét. A szentmise után a kápolnában az óvodánk legnagyobb gyermekei is liturgikus körülmények között folytatták az ünneplést Robi atyával. A nap folytatásaként az alsó tagozatos diákok témanap keretei között dolgozták fel Szent Imre életét és erényeit: Jézus és…

  • Galéria,  Hírek

    Megújult a „Lőtér”!

    Iskolánk nem rendelkezik nagy tornacsarnokkal, ezért igyekszünk minden alkalmas termet befogni. A „Lőtérnek” nevezett helységben is testnevelés órákat tartunk. Kerámia borítása miatt csúszott, a gyerekek ízületeit nem kímélte, balesetveszélyes volt. Régóta kerestük a megoldást erre a problémára. A GEMINO Kft. nagy segítséget nyújtott. Gáspár Illés ügyvezető,iskolánk volt tanulója, ajánlotta, hogy a préselt gumilapokkal fedjük be a mintegy 118 négyzetméteres termet. A préselt gumi jól bírja a sok mozgással járó terhelést, jó a tapadása és a boka, térd ízületet is kíméli. A beruházás kedvezményesen, mintegy 710.000Ft-ból, valósult meg, melyet a Szent Imre Diáksport Egyesület finanszírozott. Egyesületünket a szülői befizetésekből tartjuk fent. Ezúton szeretnénk megköszönni minden szülőnek, hogy évente támogatja a Diáksport…

  • Galéria,  Hírek

    Új tantermet szenteltek a Szent Imrében

    Ivanics Zoltán Iskolalelkész atya megáldotta és fölszentelte a Szent Imre iskola új tantermét. Az osztályterem léte a Fenntartó nagylelkű támogatásának és segítségének köszönhető, amely által az iskola hatékonyabban védekezhet a járvány ellen. Az új tanterem lehetővé teszi, hogy az első évfolyamos diákoknak nem kell összezsúfolódniuk, így ez, a ma különösen is nagy kincsnek számító egészségmegőrzést nagymértékben segíti. A tanterem környezettudatosságra nevelésben is segítséget ad, ugyanis működéséhez csak tiszta energiát, az iskola napelemei által termelt elektromos áramot hasznosítja.

  • Galéria,  Hírek

    Kerékpártúra a Balaton körül 2020

    Iskolánkban lassan már hagyomány, hogy kerékpár túrát szervezünk tanulóinknak a Balaton körül. Az infrastruktúra, a szállás, a természet szépsége mind adott e szép túra megszervezéséhez, de sikeres megvalósításhoz nagyban hozzájárult a precíz előkészítés a gondos szervezés, melynek eredményeként már-már rutinosan indult a több, mint 200 km-es tekerést jelentő biciklis túra. A tavalyi tanévben, az EFOP 3.3.7 –es pályázat keretében az iskolának sikerült beszereznie 4 új kerékpárt, melyek „bevetésre kerültek”, így az idén még több gyermeknek tudta az iskola biztosítani, hogy részese legyen ennek a különleges élménynek Végül összesen 30 fővel indult útnak a „Szent Imrés” különítmény. A 210 km távot 3 szakaszban tervezték megtenni: 1 szakasz: Zamárdi- Balatonederics 90km 2…

  • Behívó témahét,  Galéria,  Hírek

    Behívó témahét – 4.c

    A 4. c osztályosokkal az iskolai közösségi  játékok és kezdeti szervezési feladatok után,  kiléptünk az iskola falai közül és a Tőserdőbe vettük utunkat. Vonattal közelítettük meg a helyet, ahol az erdei tanösvényen túráztunk és a vízparton bújócskáztunk, játszottunk és sokat beszélgettünk. Közelről szemléltük meg az erdő szépségeit és örültünk a jóidőnek és, hogy újra együtt lehetünk.

  • Behívó témahét,  Galéria,  Hírek

    Évindító a szelek szárnyán – 4.a

     A behívó témahét lehetőséget adott számunkra, hogy bepótoljuk a júniusban elmaradt osztálykirándulást. Egy osztálytársunk három éve vitorlázik a Balatonon. Az egyesülete meghívta az osztályt egy napra, hogy kipróbálhassuk a szél erejével hajtott hajókat. Szerencsénkre a remek idő lehetővé tette, hogy pancsolhassunk is a Balatonban. Éjszakai szállásunk elfoglalása előtt Bakonyszentlászlón várt minket a finom pizzavacsora. Az esti társasjátékparti után nem könnyen, de sikerült mindenkinek álomra szenderülnie. Reggeli után bebújtunk a túracipőnkbe, és végigjártuk a Cuha patak gyönyörűséges szurdokvölgyét. A patak kövein többször átkelve, sziklára mászva, gátat építve, éhesen tértünk vissza Vinyére. Az ebédünkről a Kőház Fogadó gondoskodott. Hazafelé tartva felmásztunk a cseszneki várhoz, ahonnan a kristálytiszta időnek köszönthetően a Pannonhalmi Apátságig…